Közösségi projekt

Egy különleges felkérés érkezett 2016-ban a shoeshine.hu szerkesztőségéhez. Fabian Edit Mirjam magyar származású misszionárius nővér azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy készítsünk egy filmet a Manilában működő ACAY ifjúsági misszióról, melynek ő is tagja. Ez a felkérés rendkívül megtisztelő volt számunkra és hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, igent mondunk erre a sok kihívást rejtő feladatra. Úgy éreztük, egy ilyen film nemcsak a manilai közösség munkáját segítheti, de magyar és európai nézőink számára is rendkívül inspiráló és áldásos lehet.

Lelkesedésben nem volt hiány. Azonban tudtuk, hogy ez egy költséges vállalkozás. Ezért a misszióval együtt egy nemzetközi közösségi finanszírozáson alapuló kampányt indítottunk. A kampány célja, hogy mindenki, aki értéket lát ebben a misszióban, saját lehetőségének megfelelően támogathassa a film megvalósulását.

Örömmel jelenthetjük be, hogy az ACAY misszió munkásságát feldolgozó, Manilában forgatott filmünk elkészült! A 2016 év elején indított, közösségi finanszírozáson alapuló kampányunk sikerrel zárult, és így ma a Faces of Love című dokumentumfilm bemutatásra készen áll.

A Fülöp-szigetek társadalmát alapjaiban rengette meg a 2013-as Yolanda tájfun katasztrófája, és annak gyászos következményei. A szegénység és a társadalmi osztályok közötti hatalmas különbségek még inkább megnehezítik az emberek, ezáltal a fiatal generáció mindennapjait is. Ennek ellenére a katolikus hit és meggyőződés a társadalom nagy részének kapaszkodó és támasz a hétköznapi életben. Nekünk, átlagembereknek Európában nem kellett átélnünk ilyen természeti katasztrófák borzalmait, sem a mélyszegénység és nyomor ilyen szintű problémáit. Mégis, vajon mi itt a keresztény Európában, hiszünk-e igazán abban, hogy a világ minden változása ellenére léteznek olyan alapvető értékek, melyek képesek tartást és reményt adni életünknek? Filmünk célja, hogy elgondolkodtassuk a nézőt.

Úgy gondoljuk, hogy a misszió tevékenységét bemutató film mind a magyar, mind pedig az európai nézőink számára rendkívül értékes. Mirjam nővér és a Manilában működő ACAY misszió komoly krízisben levő fiatalokkal foglalkozik. A sokszor évekig előzetes letartóztatásban sínylődő fiatalkorúakat nemcsak keresztény pasztorációval segítik, hanem kognitív pszichoterápián alapuló módszertannal is. Az ACAY misszió másik fő tevékenysége „Az élet iskolája” program, ahol bántalmazott, elhagyott, vagy veszélynek és nyomornak kitett fiatal lányok tanulását és társadalomba való beilleszkedését segítik több éves bentlakásos rendszer működtetésével.

Filmünkben be akarjuk mutatni azt a hitből fakadó mély elkötelezettséget és erőt, mely az ACAY misszió nővéreinek munkájából fakad, s mellyel fiatalok életét mentik meg nap mint nap.

Ez a film a Faces of Love.

Ha kíváncsi vagy, miért pont a ShoeShine stábját kereste fel a misszió, olvasd el te is Fabian Edith Mirjam nővér levelét itt!